Elsősegély az első fogakhoz

 Gengigel szerkesztőség

Gengigel szerkesztőség

“Beteg lenne? Nem, csak a tejfogak miatt nyűgös” panaszolják gyakran az anyukák, akiket szintén megvisel a gyermekük fogzása.

Senki nem marad közömbös, ha egy mosolygó baba képét látja, amelyen az első egy vagy két foga látszódik. A fogzás időszaka azonban nehéz és fájdalmas a baba számára , és kimeríti a szülőket is, hiszen általában összeomlik az éppen csak beállt alvási ritmus, és a babának több gyengédségre és figyelemre van szüksége. Hogyan lehet segíteni a babának, amikor a fogzás miatt fájdalom lép fel?

Nézd, az első fogak!

Nagy öröm, amikor a baba ínyén egy fehér dudor jelenik meg, mert ez az első fogak érkezését jelzi. Ez általában egy alsó metszőfog, amelyet az elkövetkező hónapokban és években még 19 tejfog követ majd.

Minden baba más egy kicsit, így nehezen lehet pontosan meghatározni, mikor jelennek meg az első fogak. Általában igaz, hogy az első fogak a negyedik hónap és a második életév között nőnek ki, de ez előtt és után is sor kerülhet erre. A tejfogak alapja már a terhesség ideje alatt megjelenik.

A gyermek fejlődésében fontos fordulópont a tejfogak kinövése, mert ez lehetővé teszi a rágást és a helyes beszédet. A tejfogaknak a gyermek állkapcsának fejlődésében és az állandó fogak fejlődésében is szerepe van.

Hogyan nőnek a fogak?

Általában először az alsó középső metszőfogak, majd pár hónappal később az alsó szélső metszőfogak nőnek ki, utána a 15. hónap körül az első két kisőrlő jelenik meg alul, majd a 17-23. hónapban az alsó szemfogak, és a baba első éves korában az alsó második kisőrlők.

A tejfogak párjai általában először az alsó állkapocsban nőnek ki, és csak ezt követően jelennek meg a felső állkapocsban. Az is teljesen normális, ha a fogak ettől eltérő sorrendben nőnek. Körülbelül öt éves kortól a tejfogakat fokozatosan maradandó fogak váltják fel, és 12 éves korig valószínűleg az összes tejfog a Fogtündérhez kerül.

A tejfog növekedésének jelei

“Beteg lenne? Nem, csak a tejfogak miatt nyűgös” panaszolják gyakran az anyukák, akiket szintén megvisel a gyermekük fogzása. A fogak növekedése kellemetlen és akár fájdalmas is lehet, ezért a gyerekek gyakrabban sírnak, rosszkedvűek, és több figyelmet igényelnek.

A fogzás jelei:

  • Sírás
  • Nyugtalanság
  •  Jelentősebb nyáltermelés
  • A baba számára elérhető tárgyak rágcsálása
  • Piros és duzzadt íny
  • Lehetséges kiütés az arcon
  • Némileg megemelkedett testhőmérséklet

A fogzás tehát a szülők számára is nagy kihívás, mert ebben az időben a babák rosszabbul alszanak, több figyelmet, gyengédséget és törődést igényelnek, továbbá az első fogak miatt a szoptatás is kényelmetlenné válhat.

Fájdalomcsillapítás fogzás idején

Amikor az első fogak áttörik az ínyt, a szövetek sérülnek és az íny megdagad, ami miatt fokozódik a nyáltermelés és fájdalmassá válik az íny. A fájdalom csillapítására enyhén lehűtött gumi rágókát lehet használni vagy a fájdalmas területet lehet masszírozni, de ilyenkor persze oda kell figyelni a kéz higiéniájára. A fogorvosok javasolják még, hogy keményebb gyümölcsöt vagy zöldséget rágcsáljon a baba, továbbá lehet a gyulladt vagy sérült ínyt különböző balzsamokkal is nyugtatni.

Az anyukák tapasztalata szerint a Gengigel Az első fogaktól használatával jelentősen csillapíthatjuk a baba fájdalmait és diszkomfort érzését. A Gengigel Az első fogaktól fogzáskor azonnal csillapítja a fájdalmat, mert:

  • Fogzáskor javítja az íny rugalmasságát,
  • Csökkenti a duzzanatot,
  • Gyorsítja az íny gyógyulását.

 A gél hatóanyaga a hialuronsav, amely a fogínynek természetes alkotóeleme. Kellemes az íze, és a csecsemőknél sem okoz mellékhatásokat. Nem tartalmaz alkoholt, cukrot, mesterséges aromát, laktózt, parabéneket, nátrium-dodecil-szulfátot és genetikailag módosított organizmusokat. A Gengigel Az első fogaktól ezért tökéletesen biztonságos, és nyugodtan használható a fogzás okozta kellemetlenségek enyhítésére.

A gél hasznos lehet még a gyulladt és vérző íny kezelésére, kisebb sebek és szájfekélyek (afták) okozta problémák enyhítésére, továbbá a gyermek ötéves kora körül, amikor a tejfogak elkezdenek kihullani és a gyerekek ínye ismét sérül.

Tejfogak tisztítása

A tejfogak tisztítása már az első fogak gyengéd mosásával elkezdődik. A tejfogak a maradandó fogakhoz hasonlóan ki vannak téve a lepedéken megtalálható baktériumok támadásának, ami miatt szuvasodás alakulhat ki. A tejfogak, később a maradandó fogak, valamint általában a száj egészsége miatt nem ajánlott a cumi és a cumisüveg használata, hogy az édes italokat és az édességeket ne is említsük - ezeket lehetőség szerint kerülni kell.

A tejfogakat naponta kétszer mosni kell. A fogmosáshoz a gyermek életkorának megfelelő, puha sörtéjű fogkefét kell használni, nagyon kevés fogkrémmel. Az iskola elkezdéséig rendszeresen segítsünk nekik a fogmosásban, tanítsuk meg nekik a megfelelő technikát, és a tejfogak tisztításához is használjunk fogselymet. A gyerekek szájhigiénéjére is vonatkozik, hogy a szülők jó példája egy életen át elkíséri őket.

Először a fogorvosnál

A fiatal szülők gyakran felteszik a kérdést, hogy mikor jön el az ideje annak, hogy a babát megmutassák egy gyermekfogásznak. A gyermekfogászok és paradontológusok azt tanácsolják, hogy az első születésnap körül érdemes először elmenni a fogorvoshoz. A gyermekfogászok az első alkalommal leginkább a szülőkre figyelnek, és megtanítják nekik a megfelelő szájhigiéniát, leellenőrzik a gyermek első fogait, és megbeszélik a szülőkkel azokat az esetlegesen rossz szokásokat, amelyek nem kedveznek a gyermek szájhigiéniájának.

Fontos a gyerekeket felkészíteni az első fogorvosi vizsgálatra. Nincs szükség hosszas magyarázatra, nem szabad a gyermeket elijeszteni, hanem a vizsgálatot egy kellemes látogatásként kell bemutatni, amelyen a gyermek megmutatja a fogait. Az első vizsgálat nagy mértékben befolyásolja a gyerek viszonyát a későbbiekhez. Hogy kellemes élményként maradjon meg, utána dícsérjük meg, és kaphat egy kis ajándékot is – de nem édességet.

Izdelki GengigelIzdelki Gengigel

Kapható gyógyszertárakban és szaküzletekben.

Gengigel
close